I.  

Pittyent a telefon. A szíve azonnal a torkában dobogott. Szokatlan hang volt, már hónapok óta nem hallotta. Ki nem mondott ígéret volt köztük, hogy a WhatsApp-on csak egymással leveleznek. Ez volt az ő titkos postaládájuk, ahova csak a másiktól érkezhet üzenet, bárhol is van a világban. És most pittyent a telefon.

47.346248N 18.302475E 02172000

Üveges tekintettel bámult az összetört kjelzőre, ami persze be volt vonva törhetetlen fóliával. Lili előszeretettel törte a telefonokat. Egyébként minden mást is, ami a kezébe került. De nagyon akarta, hogy ne legyen így. Ezt a  képernyővédő fóliát például valamelyik karácsonyi vásárban vette, ahol hagyta magát rábeszélni, hogy a “szegény árus” mehessen már haza, és ne fagyjon oda a Vörösmarty téri standjához. 

Tekintve, hogy a legutóbbi üzenet, amit Gábornak küldött több hónappal ezelőtti, így nem számított már arra, hogy valaha is ilyen hangot ad majd a telefonja. Mással azóta sem levelezett ezen. Megcsalás lett volna, és ő soha nem akarta megcsalni Gábort. Utolsó üzenete is “Egy  családra lenne szükségem, és egy Xanaxra. Ha lehet, akkor fordított sorrendben.” annak szólt, hogy Gábor elhagyta. Sokadjára, de ezúttal a legfájdalmasabban. És mivel ezután se Xanax se család nem érkezett, úgy gondolta a nagy szerelem, ami - és erről őszintén meg volt győződve - pár évtizedig fog tartani, mégsem volt hosszabb pár évnél. 

Csak nézte a számsort, és tudta, hogy nem valami fatális tévedés, és mondjuk Chester lépegetett véletlenül a billentyűkön. Chester Gábor kutyája volt, egy kis fehér, barna foltos kutya, aki azonnal, véglegesen és halálosan beleszeretett Lilibe, ahogy meglátta. Az elválás mindkettőjüket nagyon megviselte. Chester valószínűleg a maga kutyaösztöneivel jobban tudta, hogy hogyan kellene ezt a nagybetűs szerelmet csinálniuk, csak az emberek nem kutyák, mint tudjuk.

Mert Gábor és Lili szerelme maga volt a nagybetűs, az örök, a “sohaelnemválunk”. Úgyhogy ahogy törvényszerű, tönkre is ment. Mert a sohalenemválunk szerelmesek keveset fordítanak a sohaelnemválásra. Csak szerették egymást, nagyon. És imádták minden pillanatban. Nem tudtak csak úgy csendesen beszélgetni egy szobában, hogy abból ne legyen őrült szeretkezés az első tíz, vagy inkább öt percben. Lilinek volt egy kis gödröcskéje a válla alatt. Mielőtt Gábort nem ismerte, nem is tudta, hogy az a gödröcske létezik, és ráadásul ilyen elképesztő hatalommal bír a teste fölött. És azt sem tudták, hogy két ember vonzódhat egymáshoz ennyire egyáltalán. Sokszor viccelődtek azon, hogy esetleg felajánlhatnák magukat kutatáshoz, hogy rájöjjenek mi okozza a testeknek ezt a vonzódását. Nyilván valamilyen furcsa, mágneses mező keletkezik, amint közel mennek egymáshoz. Csak így lehetséges, hogy szinte azonnal egymásnak esnek, legyen az egy szálloda terasza vagy egy gyerekcsúszda vagy egy út a Balatonhoz.

Nem beszéltek. Szinte soha nem beszéltek már. Fontos dolgokról egyre kevésbé. Szerettek és szeretkeztek, de nem beszéltek. Féltek bármit kimondani. Mi van, ha attól vége lesz a nagy álomnak, amibe beleszerettek? És cinikus módon éppen ettől lett vége. Ezt már Lili is tudta, de visszavonult a kis biztonságos csigaházába, ahol senki nem kérdez semmit, és minden kiszámítható. És akkor itt ez az üzenet.

47.346248N 18.302475E 02172000

Megnézte mégegyszer. Korán volt még. Visszabújt a takaró alá, de mostmár nem tudott visszaaludni.

(folyt.köv.)