Ma láttam egy fiút csak úgy ülni a buszon. “Csak-úgy-ülni-t” úgy értem, hogy csak úgy ült. Nem telefonált, nem játszott a tabletjén, nem olvasott, még csak zenét sem hallgatott. Csak úgy ült. Olyan szemüveg volt rajta, amin látszott, hogy neten rendelték, hogy ne legyen tizenkettő egytucat. Talán fontos neki, hogy más legyen, mint a többiek. Hogy ő csak úgy üljön, ahogy mások nem. A szemüvegben. Szorosan egymásba kulcsolt karjaival zárta be puha, meleg pulcsijába a múltat, ami a kék megannyi árnyalatával sötétítette el a jelent. Talán bátor utazó, talán csak egy álruhás kalauz volt. A pulcsi mindenesetre nagyon menőnek tűnt. Mielőtt leszállt hátranézett, és rámmosolygott. Én meg “csak-úgy-ültem” ott, a neten rendelt szemüvegemben.