Tudnám értékelni, ha legalább ezen az egyetlen reggelen mindenki időben elkészülne, és nem kellene a kérés-könyörgés-ordítás szentháromságát ma reggel is végigcsinálnom. Legalább ma ne. Persze az ember 40. születésnapja sem igazán más nap, mint a többi ha történetesen munkanapra esik. Meg iskola. Ráadásul két különböző iskola, mert a kicsiről kiderült, hogy nyelvzseni, a nagyról meg, hogy nem, úgyhogy hordhatjuk őket kétfelé.
Még egy picit, egy icipicit fekszem az ágyban és rájuk, magunkra gondolok. Jár ez ma nekem. A 40 év mégiscsak 40 év, az életem fele, vízválasztó meg minden. Nagyon nem mindegy kivel töltöm. Azt mondják a nő ahhoz a férfihoz megy feleségül, aki karonfogja az apja temetésén. Gertit tényleg én támogattam a ravatalhoz. Fekszem az ágyban. Vagy az ágyon. Látszólag nincs különbség, hiszen minden, amit az ágyban lehet csinálni, azt az ágyon is lehet. És mégis, az ágyban az puha, érzéki, suttogó, átölelő. Az ágyon erős, határozott, vad ás gátlástalan. Eredménycentrikus. Eredménycentrikus….röhejes vagyok ezzel a bankár dumámmal, hiába, nem tudok kibújni a bőrömből. Így 40 évesen egyre kevésbé. Ő volt az egyetlen, akit az ágyon is öleltem. Már megint rá gondolok. Vagy még mindig. De tehetek én arról, hogy az ágy puszta említése őt hozza elő belőlem? Az ő napbarnította testét, ahogy fölémhajol, és látom a szemében azt a vágyat, amit soha még más nő szemében nem. Mi férfiak persze az eszünkkel tudjuk, hogy a nők képesek tettetni bármit, de a hatalmas egónk elnyomja bennünk a kételyt, és egészen biztosan tudjuk, hogy velünk ez nem fordulhat elő. Mikor az ő szemeiben először láttam, akkor tudtam, hogy soha előtte senki nem vágyott rám igazán. Mások nem rám vágytak, hanem arra, ami velem járt, amit belém gondoltak. Akartak, mert gyereket, férjet, szeretőt akartak, de nem engem vágytak, és azt, csak azt, hogy eggyé váljunk, lesz ami lesz. Elképesztő tapasztalás volt, és minden szeretkezésünk legyen akár az ágyon, az ágyban a fotelben, a földön vagy a konyhapulton, maga volt a tökéletesség. Csak egymásra vágytunk, hogy a lelkünk és a testünk eggyé váljon gyerekek, házasság, lakás és kocsi nélkül. Na jó, kocsiban is volt, persze.
De már vége, lezártuk, plána ma van vége, amikor család van és gyerekek és nagy baráti születésnap és a kollégák, és a holtomiglan-holtodiglan. Tudnom kell mi helyes, és mit akarok az élettől a következő 40-re.
Talán kedd volt. Igen, egészen biztosan kedd volt, amikor szembe jött velem a Városmajorban. Futottam, mint mindig. A futás az én sportom. Lépésről-lépésre. Ahogy az életet is élni kell. Egyik téglát tesszük a másikra és felépül a ház. Ma már tudom, hogy Gertivel nem raktuk szilárd alapokra. Jöttek a gyerekek, ment az élet, és nem értettem, hogy mi az, ami miatt mégsem elég. Sikeres vagyok. Elképesztően sikeres. Mi akkor a baj? És akkor megláttam abban a mélykék szempárban a vágyat, és megértettem. Gerti sosem rám vágyott, feltétel nélkül. Épp akkor menekült ki egy rossz házasságból, ketyegett a biológiai órája, és a közös életünket, a saját életét vágyta. Nem engem. Én csak pont ott jöttem. De nem tartott volna ki mellettem, ha nem születik gyerekünk, ha nincs nagy lakásom és ha nem tudom beteljesíteni a vágyait. Mert a vágya nem én voltam, hanem a születendő gyereink, a feleség-státusza, nem nem engem akart, a testem, a lelkem, meztelenül. Szeretett? Nem tudom. Rajongott értem, hogy megtalálta azt, aki valóra váltja a jövőjét. Rajongásra nem lehet házat építeni.
Még egy icipicit talán….becsukom a szemem…néhány perc és 40 leszek. Újra látom a fekete-fehér pöttyös ruhájában, ahogy a kutyájával sétál. Olyan szép volt, a fehér napszemüvegében, mintha a Vogue címlapjáról lépett volna le. Maga a Nő. Az az energia, ami csak a kivételes nők sajátja. Mi féfiak úgy érzünk erre rá, mint a kutyák. Talán kiszagoljuk. Az illata.....De a kutyának tényleg volt szerepe abban, hogy láthattam azt a szempárt fölém hajolni. Lehet, hogy a futókat nem bírta, lehet, hogy a helyes rózsaszín futónacimat, de a kelekótya labradorja utánam vetette magát, ő pedig pöttyös ruha ide vagy oda, métereken csúszott a fenekén, míg végre mindketten megálltak. Mintha egy filmben lettünk volna, és talán abban is voltunk. De vége. Csak akkor jön elő még néha, tényleg néha, ha becsukom a szemem. Ma is csak azért, mert születésnap, és mindjárt jön a család, tuti még pár másodperc és talpon kell lennem, begurul a torta és minden szuper lesz, és nagyon hangos, és lesz éneklés is, és közben tudom nagyon mélyen eltemetve, hogy a lelki társam az a szempár. Ahogy előbb a szemével, majd a kezével végigsimogatja a testem, soha egyetlen centimétert ki nem hagyva, mintha attól félne, hogyha valahol nem érint meg, az nem lesz az övé. Pedig az övé volt és az is marad.
Reggel persze rámászom majd Gertire, hiszen születésnapom van és biztos azt gondolja, hogy így kell indítanunk a napot, és akkor milyen jó fej volt, és tökéletes feleségként viselkedett. Viselkedett. És végülis a szex az szex. Már megint rá gondolok. Volt, hogy a 40 fokos hőségben bugyi nélkül érkezett és azonnal az ölembe ült. Megint az a vágy a szemében. Azonnal magamévá tettem. Vagy ő engem. Minden élvezésnél libabőrös lett a háta, és olyan furcsán rezgett a feneke, mintha ott vezetődne le a feszültség. Megőrültem érte. Hogy tudok most erre gondolni?
Születésnapom van és erekcióm. Felébresztem Gertit.