Gondoltam, írok a csodáról. De mielőtt nekikezdtem, kíváncsiságból beírtam a keresőbe, hogy „csoda”, és szinte kizárólag hihetetlen gyógyulással, soha nem látott varázslatokkal kapcsolatos szócikkeket találtam. Mintha a csoda mindig valamiféle szenthez vagy gyógyítóhoz lenne köthető.

Emlékszem, egyik ősszel társasutazáson vettem részt Egyiptomban. „Társasutazáson vettem részt.” Ezt nem is lehet másként mondani, mint, hogy „vettem részt”, mert egy társasutazáson tényleg a szó szoros értelmében részt veszünk, teljes lényünkkel utastársunk mindennapjaiban. Egyébként amellett, hogy a harmadik napon már gondolatban méreggel kivégeztem a fél buszt, és a maradék kemény magot csak azért hagytam életben, mert még nem ...

Ma komoly kioktatást kaptam a 10 éves lányomtól azzal kapcsolatban, hogy igenis a szerelem korfüggetlen, hiszen lehet valaki akár óvodás vagy egyetemista korában is szerelmes, mert a szerelmet nem lehet irányítíni, az csak úgy jön, tudjam meg. Mert az nem úgy van, hogy azt csak úgy eltervezi az ember és akkor lesz, hanem egyszer nincs és aztán egyik nap olyan furcsa kis pillangók kezdenek rohangálni az ember gyomrában.

Az ember. Gyomrában. Pillangók.

Megállt a kezemben a villa félúton a tényérom és a szám között, erősen kockáztatva ezzel, hogy a rántotta utolsó darabja visszahullik az asztalra. 

Nem tudtam nem gyanakodni nagyon határozottan, hogy ezek a bizonyos pillangók jelenleg is ott vannak egy kis kotnyeles, velem szemben ülő ...

Ma valahogy bekeveredtem egy régi barátom előszobájába. Összefutottunk az utcán így tíz év után, és mivel mindez a Nagymezőben történt, gondoltuk beülünk abba a sarki kávézóba, ott az Operett mellett. Csak beszéltünk és beszéltünk. Mint mindig. Úgy tűnt jobban zavarban van, mint én. Tíz év két hónap és 3 nap nagy idő, és talán nemcsak ő öregedett. Őszült. Ahol nem őszült, ott már nem nagyon volt haja. Udvariasan beszélgettünk, hogy hogy vannak a gyerekek, és munka és a szüleid, és majdnem anyósom? De aztán történt valami. Minden előzetes figyelmeztetés vagy félmosoly nélkül átnyúlt az asztal fölött és megsimogatta a hajam. “De szép! Még mindig olyan selymes!” Beleborzongtam. “Mintha még mindig az ...

A boldogság nem mennyiség
Harmat hull a szádra
A boldogság nem mennyiség
Rád figyel az árva.

A boldogság nem mennyiség
Sok vagy kevés sírás
Naplemente Balaton
Rám mosolygó képmás.

A boldogság nem mennyiség
Csak ölelj szorosan
Üveggolyó hosszú lépcsőn
Zaj vagy nincs vagy van.

A boldogság levegő.
Szívj belőle mélyet!
Nyálazz össze szeretőt
Rajzolj róla képet!

A boldogság érett sajt
Harapj bele kéllyel
Legyen hozzá fehér pezsgő
Patak eper mézzel.

A boldogság bátraké
Napsütötte házak
Halkan záró záraké
Tested rajtam árad.

A boldogság nem mennyiség
Suttogd kék szavakkal
Felhő ég és tenger
Ússzál nagy halakkal
Együtt.

Hogy lásd a tengert, aki minden reggel és minden este megöleli a napot.

Azon ritka sárga lámpák egyike volt a ma esti, amelyiken nem hajtottam át gátlástalanul, mint aki épp most marad le valami nagyon fontosról.

Ezelőtt a lámpa előtt valamiért megálltam. Talán mert korán sötétedik és ez a nyálkás, szeszélyes időjárás teljesen kifacsarja belőlem a lendületet.

De valószínűbb, hogy inkább azért, hogy átnézzek a mellettem lévő autóba. A sötét, bepárásodott ablakon keresztül is hatalmasat dobbant a szívem, ami aztán a karomon, a lábaimon keresztül végigfutott egészen az ujjam hegyéig. Olyan ez, mint valami belső szervek közötti mágnesesség. Mintha ilyenkor a szív olyan óriási mennyiségű vérrel lökné meg a testet, hogy ezzel felébreszti tetszhalott állapotából.

Több mint 10 ...

Láttam ma két idős embert kézenfogva lecsoszogni a Rókushegyi lejtőn.

A bácsin egy kék ing volt, hátul picit kilógott az egyik oldala a fehér vászonnadrágból. A nénin egy aprómintás nyári szoknya, kis könnyű, rövid ujjú blúzzal, amin látszott, hogy csak ünnepi alkalmakkor veszik elő, évente maximum négyszer. Őket nézve az örökkévalóság jutott eszembe. És hogy a szeretet mértékegysége az idő. Nem a mennyiség, a nagyon és a jobban, hanem az idő. Az elmúlt, a néhány hónapig, évig, vagy a mindig. Az örökké.

Úgy néztek ki, mint akik egy egész hosszú életet éltek le egymás mellett, ’927-ben házasodtak, aztán jöttek a gyerekek, majd a háború. De valahogy megkönyörült rajtuk az élet, és hagyta, hogy békében ...